2015. április 20., hétfő

~ 5. rész

Kyle szemszöge
   Ésszerű gondolkozásomat elfedte az éhség és a vér iránti vágy, mint ha fátyollal borították volna be. Lexie vére miatt kezdett a kép kicsit kitisztulni. A medence mellett álltam és a mélybe bambultam. Lexie keze tűnt el a mélyben, ahogy várja, hogy segítsek neki. A tüdejéből feljövő levegő buborékként mutatkozott a felszínen.
-Mit tettem? Jövök már... -vetettem bele magam a vízbe.
Nem lehet olyan mélyen, hisz csak 5 m mély a medence. Szemem látóterébe került és felé úsztam, amilyen gyorsan csak tudtam. Megfogtam a két hónalja alatt és felfelé kezdtem úszni vele. Kihúztam a vízből és lélegeztetni kezdtem.
-Gyerünk Lexie!! -fújtam mélyre be a levegőt.
Mellkasa emelkedni kezdett. Ezzel azonos időben felült és vizet köpött. Köré tekertem egy törölközőt és felfutottam a szobámba. Amióta megismert, a halál szélén lebeg. Mindig veszélybe sodrom. Nem érdemlem meg, hogy törődjön velem. Kopogtak, mire a fejemre raktam a párnát.
-Kyle... -szólalt meg elég halkan.
-Miért vagy még velem? Meg is hallhattál volna -könnyezett be a szemem.
-De nem haltam meg, mert megmentettél -vette le fejemről a párnát és simogatni kezdett.
-Sajnálom ezt az egészet. Tudod én óvni szeretnélek, mert szeretlek, de mégis én vagyok a fő veszélyforrás -néztem bele szemeibe.
Szeretlek, de most már shh... -feküdt le mellém és simogatott tovább.
Mondhatnám, hogy álomba dédelgetett. Igen talán ez a legmegfelelőbb szó.
•••
   Lexie szemszöge
Egy templomban vagyok. Furcsa nyögéseket hallok, de a kíváncsiságom rávett, hogy arra menjek. Folyosókon gázoltam át, mire megtaláltam a hangforrást. A szoba tisztára úgy nézett ki, mintha egy szexistennő szobája lett volna. Vörös mindenhol. Az ágyon egy szőke, göndör hajú lány feküdt. Inge ki volt gombolva, így szabadon hagyta meztelen mellét. Felette egy izmos testű, szőkés-barna hajú fiú állt. Durván játszottak egymással. Egymást kényeztették. A lábam elindult az ágy felé. A nő rám nézett és pajkos mosoly jelent meg az arcán.
-Nézd, Kyle ki fog csatlakozni hozzánk? -emelte fel a fiú fejét, hogy rám nézzen.
A fiú valóban Kyle volt. Ökölbe szorítottam a kezemet és kerestem egy kijáratot, ami persze nem volt, de szerencsére ez csak egy szörnyű álom volt.

-Aú! -nyöszörgött mellettem Kyle.
-Mi baj? -fordultam felé érdeklődően.
-Azonkívül, hogy álmodban remegtél és orrba basztál, semmi -fogta az említett érzékszervet.
-Ne haragudj! Álmomban volt egy természetfeletti nő, aki elvett téged, tőlem -sütöttem le szemeimet.
Még csak nem is mondhatnám ezt, hisz ki vagyok én, hogy azt mondjam hozzám tartozik. Igaz az este folyamán azt mutatta szeret és óvni akar.
-Nem fognak elvenni tőled. Nem engedem -csókolt meg.
Csuklóm megfogta és szorosan maga mellé húzott. Fejemet mellkasára tettem. Cirógatni kezdte barna fürtjeimet.
-Leszel a barátnőm, Lexie? -nevemet, olyan különlegesen ejtette ki, hogy belepirultam.
-Igen, Kyle -fúrtam arcomat közelebb hozzá.

~ 4. rész

Fenyőfa illat ütötte meg az orromat. Szemeim fáradtan kinyíltak. Hol vagyok? Valahol az erdőben lehettem. A földön feküdtem. Kezeim össze voltak kötve. Jó szorosan. Próbáltam meglazítani, de csak jobban szorított. Nagyszerű. A hold meg a tábortűz volt az egyetlen, ami fényt adott. Felhúztak a földről és a tábortűz elé löktek. Felhorzsoltam a térdemet és elkezdett szivárogni belőle a vér. Meg fogja érezni Kyle és ide fog jönni. Ez egy csapda. A sötétben láttam egy árnyékot. A bokrok közt suhant át, majd hatalmas puffanással esett a porba. 
-Meg van a vámpírunk. Eljött érted. Érte pedig a halál jött el –kacagott fel őrülten.
Kyle-t a vámpírvadász elé dobták. Ott feküdt a porban. Felnéztem a vámpírvadászra. Az oldalán lógott egy fegyvertartó. Ott lapult benne az ezüst lövedékes fegyver. A vámpír tarkójára nyomta bakancsát és, így tartotta a földön. Szinte rajta taposott. 
-Felismered a zsákmányod, ugye? Mindjárt gondoltam, de tudod ez többet nem fog előfordulni –emelte fejéhez a pisztolyt.
Elkezdtem erősebben rángatni a kezemet, mire a kötél időben leesett a csuklómról. Kyle felállt és a maga gyorsaságával próbált elfutni, hogy ne találja el a golyó őt, azonban a golyó is gyors volt. Kilőtte a halálos fegyvert. Utamba esett pont. Őt nem találhatja el, de engem igen. A golyó irányába ugrottam. Éreztem számba a keserű ízt, olyan, mintha vas lett volna a számba. Vér volt. A saját vérem íze. Eltalált a golyó. 
-Kyle… - köptem ki véremet és térdeltem le a földre.
Köd lepte be az erdőt, de inkább csak a tekintetem homályosodott. Minden elfojt. Semmit sem tudtam tisztán kivenni. Golyósüvítés a fülem mellett. Embersikoltozások. Halálos sikoly. Emberi léptek zaja, ahogy épp futottak ragadozójuk elől, Kyle elől. 
-Lexie…nem lesz semmi baj… - csuklott meg a hangja. 
-A vámpírvadász, menekülj…Kyle –könnyeztem be. 
-Nem érdekel. Hazaviszlek –vett fel. 
-Meg fogok halni, hagyj itt –suttogtam. 
-Nem! Nem fogsz meghalni. Nem hagyom… - zokogott. 
-Jé, forogsz… - ájultam el.
Mintha csak egy álom lenne. Minden sötétségbe borul. Nem észlelem az idő múlását. Fájdalmat sem érzek. A test és a lélek nyugalma. Ez lenne a halál? Nem látom a fénnyel teli kaput, ami csalogat, hogy lépjek át rajta. Az is lehet, hogy meg se haltam. Viszont ha ez így van, fel akarok ébredni. 
-Szeretlek Lexie. Többet nem teszlek ki téged veszélynek, úgy sajnálom –tördelte idegesen ujjait.
Lassan sóhajtottam egyet. Azt mondta szeret. Nagy megkönnyebbülés. Egy vámpír, aki szereti a zsákmányát és egy hülye halandó, aki egy hallhatatlanba szeretett bele. Szinte tiltott dolog a kapcsolat két ilyen „lény” között. 
-Lexie? Érzem a gondolataidat. Érzem, hogy fent vagy –szorította meg kezemet.
- Uhh –nyögtem fel, ahogy felültem.
- Óvatosan, kérlek –tolt volna vissza az ágyra.
- Ne aggódj. Túlélem, ezért már megérte felkelni a sötétségből, hogy halljam a hangodat –néztem egyenesen a szemébe.
- Meg is halhattál volna. Hagynod kellett volna, hogy engem találjon el a golyó. Legközelebb nem segítesz –fogta kezei közé a fejét.
- Nem fogom hagyni, hogy meghallj. Nem te irányítasz! –löktem meg.
- Lehet, hogy irányítalak az agyammal. Erre is képes vagyok –fogta meg csuklóm, hogy ne tudjam meglökni a vállát.
- Na, próbáljuk ki –húztam ki magamat.
- Mond, hogy utálsz és, hogy többet nem is akarsz látni! –parancsolt rám, mire picit összerezdültem.
Felkeltem a kanapéról, amin eddig pihentem és Kyle elé léptem. Szememet belefúrtam az övébe. Vettem egy nagy levegőt és beszédre nyitottam a számat. 
-Tudod mit Kyle? Imádlak! Felülmúlhatatlanul –mosolyodtam el huncutul. 
-Jesszus… a szívem –nyúlt az említett területre.
Arcán látszott a megkönnyebbülés, hogy rám nem hat az agymosása, de meg is ijedt, mert úgy csináltam az elején, mintha hatott volna rám. 
-Te tényleg szeretsz –hitetlenkedve nézett rám. 
-Nem, mint az előbb mondtam imádlak –karjaiba rántott és megölelt. 
-Én is téged, pici Lexie –puszilt bele a hajamba.
Hajamról a szája a nyakamra haladt, ott folytatta a puszilgatást. Rossz érzésem támadt. Sejtjeim, mintha riadót akartak volna fújni. Hátra néztem rá. Szemei vörösen izzottak. Fogai előjöttek. Kirángattam magamat szorításából és futásnak eredtem. A folyosó végén volt egy lépcső. Hosszúnak bizonyult, de a legaljára értem végül. Egy óriása medence tárult a szemem elé. Közelebb mentem, olyan csodásan csillogott. Vonzott magához a víz, ahogy belenéztem észrevettem, hogy legalább 5 m mély lehet ez a medence. A reflexeimet lekötötte a medence bámulása, ezért észre se vettem, hogy Kyle mögém került. Szemében csillogott a vágy tüze. Teste félmeztelen volt. Gondolom nem a sok edzéstől, hanem a sok vadászattól. 
-Nem fogom összevérezni a kedvenc ingemet –mosolyodott el huncutul. 
-Kyle –karjaiba vett.
Elkezdtem remegni. Kyle a medencéhez lépett. Mind e közben engem ízlelt. Nyakamról csordogált a vér. 
-A víz felgyorsítja a keringést –semmit mondó tekintettel nézte a vizet. 
-Én nem tudok úsz… - eldobott magától és még a mondatot sem tudtam befejezni. 
A kezem a vízfelszínét próbálta elérni, mind hiába. Soha sem gondoltam volna, hogy ez a gyengeség fog megölni, meg a szerelmem. Tüdőm meg telt vízzel. Levegőt se kaptam, csak egyre mélyebbre süllyedtem. 

~ 3. rész

Elkezdett mellettem mozogni a föld. Óvatosan kinyitottam a szememet és, akkor vettem észre csak, hogy ez nem a föld volt, hanem a farkasom. Feltápászkodtam a földről és szóltam neki:
-Max…mi a baj? –egyre csak nyöszörgött és egy bokrot bámult.
Ahogy jobban megnéztem, az a bokor tényleg megrezdült. Meglepetésemre kiesett belőle Kyle. Erőtlen volt és a porban is maradt ez miatt. Szemével rám tekintett s szinte könyörgött nekem. Már nem izzott oly pirosan, mint eddig láttam. Most nagyon halványpiros volt. 
-Mi a bajod vámpír? –emeltem ki ezt az egy szót.
A lelkem, mintha azt súgná a fülembe, hogy ~Vérre szomjaz. A te véredre. Tegyél a kedvében, hisz úgy is szereted! Kezem lenyúlt a földre az egyetlen éles tárgyért, ami a földön volt, egy üvegszilánké. Kezemen ejtettem egy nagyobb vágást, de reméltem, hogy nem értem artériás vagy vénás eret. A szagra felkapta a fejét. Igazi ragadozó, kiszagolja áldozata vére illatát. 
-Tessék –dugtam orra alá a kezemet. 
-Vidd innen! Bántani foglak… - jöttek elő a szemfogai. 
-Ne szórakozzál már… - a vérpatakként folyt a karomról.
Nem tudta már magát visszatartani. Fogait belemélyesztette bőrömbe és erősen szívni kezdte. Nagyon éhes lehetett. Kezdtem elveszteni a látásomat. Elhomályosodott előttem minden.
Vajon én most tényleg szeretem őt? Bár az első perctől fogva vonzódtam hozzá. Egy láthatatlan kötelék volt, ami összefogott minket. Nem szabadna. Most mégis úgy érzem mellette a helyem. IGEN. Szeretem őt.  Ebben a sötétségben, meghallom Kyle hangját, mintha suttogna. Biztos vagyok benne, hogy ez csak az ájulásom miatt hallom így. 
-Elviszlek innét –kapott fel.
Hallom magunk mögött, ahogy gyors tappancsok lépkednek, a száraz leveleken. Ez biztosan Max. Vigyáz rám. Most már teljes a családom van egy farkasom és van egy vámpírom, aki a halálomat hozza közelebb hozzám, talán. Teljes a védelem. Röhögtem volna fel, ha feltudtam volna.
A sötétségből kezdtem kilábadozni, de ez talán, azért volt, mert valami hideget éreztem az ajkamon. Mintha megmérgeztek volna, de ez a méreg édes volt és Kyle illata volt. Szemeim lassan kinyíltak. Egy vörös franciaágyon voltam. Kyle felettem volt és éppen egy gyors csókot nyomott véres ajkával, az enyémre. Megérezte, hogy figyelem. Úgy viselkedett, mint egy öt éves kisfiú, akit rajta kaptak, hogy nyalókát lopott a szomszéd kislánytól. Picit elpirult és zavarában lesütötte a szemeit. 
-Ne haragudj. Én csak. Csak. Hallom a gondolataidat, mert a véredből ittam és. A fenébe is, igen megcsókoltalak –emelte rám a tekintetét. 
-Semmi baj. Nem haragszok –jöttem teljesen zavarba, mert hallotta minden egyes szavamat. 
-Akkor nem baj, ha. Ha még többször is megteszem? –hajolt hozzám és csókolt meg újra.
A nap fénye áramlott be az ablakokon keresztül, megvilágítva minket. Lelöktem magamról Kyle-t és betakartam takaróval, hogy a nap ne is érje a bőrét egy cm-en se. 
-Te meg még is mit csinálsz, Lexie? –mosolyodott el. 
-Megvédelek a naptól. Mégis minek látszik? –horkantok fel idegesen. 
-Nem árthat nekem a napfény, ne aggódj –fogta meg a csuklómat, hogy ne is menjek a függöny közelébe. 
-Na persze Kyle. Te még csak ne is hősködj itt nekem. Nem hiszem el! –húztam ki kezéből a csuklómat.
Kyle lerúgta magáról a takarót és egy szemrebbenés alatt ott állt az ablak előtt. Egy kisebb égés se látszott bőrén, tehát igazat mondott. Arca fáradtnak tűnt. Gondolom ez a vérhiány miatt maradt rajta. Gyors kézmozdulattal behúzta a függönyt. 
-Az a históriákból nem igaz, hogy árt nekünk a nap. Az viszont igaz, hogy nagyon gyorsak vagyunk és a másodperc tört része alatt messzire eljuthatunk –teremt az arcomtól kb 2 cm-re. 
-Miért húztad be a függönyt? –néztem el ajkáról és tettem fel egy reflexszerű kérdést. 
-Vannak vámpírvadászok ezen a bolygón és, mint a nevében is benne van, rám is vadásznak. Tegnap megláttak téged, velem. Teljesen biztos vagyok benne, hogy veszélyben vagy, ezért húztam a be a függönyt –simított végig arcomon. 
-Mindenféleképpen haza kell mennem. Pihenned kell, hogy rendben legyél. Szóval én megyek is –keltem fel az ágyról és az ajtó előtt megálltam. 
-Ígérd meg, hogy vigyázol magadra és, hogy ezt nem fogod levenni magadról –húzott az ujjamra egy kéken izzó gyűrűt. 
-Ígérem. Szia –csókoltam arcon és kifutottam.
A kapuban ott feküdt Max. Érkezésemre felkapta fejét és elkísért hazáig. Útközben a vámpíromon járt az eszem. Most akkor szerelmes belém? Pozitív jeleket küldd nekem, de nem mondott semmi olyat, amiről következtethetnék. Beléptem a házba és észrevettem, hogy valaki felfeszítette az ajtót. Sötét volt bent és hallottam, hogy valaki mögöttem lépked a folyosón. 
-No, csak ki jött haza. Kislány. Rossz útra tévedtél, de segíthetsz elkapni nekem a vámpírocskádat –vigyorgott gonoszul. 
Mikor válaszolni akartam, fájdalmat éreztem a tarkómon. Leütöttek.

~ 2. rész

Magányos kis orvosi szoba. Azt mondta az iskolaorvos, hogy csak egy kis pihenésre van szükségem. Még mindig homályosan láttam és végtagjaim még remegtek. Le voltam fagyva a történtek miatt. Egyszer csak valaki bejött. 
-Olyan finom lehetsz, de úgy néz ki jobb lesz, ha vissza fogom magamat, mert még a végén meghalhatsz kis halandó. Addig is kérlek vigyázz magadra –nyakamon forró csókot éreztem, majd az illető távozott onnan, ahonnan bejött.
A picsába! Ez a vámpír volt. Látásom kitisztult. El kell tűnnöm. Idegesen kapkodva feltéptem az ajtót. Közben belefutottam valamibe, vagy inkább valakibe. 
- Ne haragudj, véletlen volt –próbáltam rejteni félelmemet.
Óvatosan felnéztem és az új osztálytársunk volt az. Ereimben a vér megfagyott. Kék szemei belegabalyodtak az én szemeimbe. Szemeit az enyhén hullámzó tengerhez tudnám hasonlítani, olyan csodaszép. 
-Nem haragszom. Te jól érzed magadat? Olyan nyugtalannak látszol –emelte fel államat, mert időközben én szétkapcsoltam tekintetünket.
-Ööö…persze –zavarodottam össze.
-Várj, kitalálom, menekülsz a suliból. Eltaláltam? –mosolygott rám.
-Mi? Ezt te honnan? –döbbentem le.
-Én mindent tudok. Mellesleg Kyle vagyok, örvendek Lexie –kacagott fel. 
-Na jó, akkor ezen már meg sem lepődök –karon ragadott. 
-Jön egy tanár. Ha nem megyünk el, akkor észre fognak mind a kettőnket venni, hogy lógunk. Futás! –húzott maga után.
Miközben futottunk a házam felé vettük az irányt. Ez a srác tudja, hogy mit gondolok és játszik az elmémmel? Előtörtek az álmaim. Testem elkezdett remegni. Maradj nyugodtan, el fogod rémiszteni a paranoiáddal. Megálltunk a kapu előtt. Láttam, ahogy valami nyugtalanítja őt.
-Ühm…mi a baj? –tettem fel a kérdést, ami már pár perce szúrta az elmémet.
-Meg akarlak csókolni –lépett közelebb. 
-Tessék? –lepődtem meg.
Arcunk már majdnem összeért, amikor is magához húzott és ajkait, ajkaimra tapasztotta. Kezeimet fejem felett összefogta, mikor látta, hogy nem ellenkezek leeresztette őket. Heves csókunkat szétválasztottam, épp időben. Persze utána, megkívántam azt a csókot, hisz oly édes volt és gyengéd, hiába volt heves. 
-Tudtam én, hogy vonzódsz hozzám. Na de ennyire, kérlek –mondta, mire beleharaptam ajkamba.
Nyelvemen éreztem a keserű ízt. Ez vér. Fülemben víz hangoztak szavai: ~Tudtam én, hogy vonzódsz hozzám. Ezt már mondta nekem valaki. Jajj ne…a vámpír. Amikor ránéztem láttam, hogy az ajkamat bámulja. Hisz én vérzek. 
-Fuss… - súgta ajkai között.
Fenébe. Berúgtam a kaput és a szobámba vettem az irányt. Hallottam, ahogy a lépcsőn valaki iszonyú gyorsasággal száguldozik fel hozzám. Óvatosan megfordultam. A látvány miatt mozdulni se tudtam. Kyle volt az piros izzó szemekkel, mint az álmaimban. Oda állt elém. Levegőt is alig mertem venni. 
-Nem megmondtam, hogy fuss el? Jobban szeretek játszani a prédámmal –gödröcskék jelentek meg arcán, mint egy ártatlan kisfiú mosolya. 
-Ohh én mást szeretnék játszani veled –haraptam rá az ajkamra. 
-Te kis telhetetlen. Benne vagyok. Halálod előtti nap legyen élvezetes –jelent meg egy perverz mosoly arcán.
Lelöktem az ágyra és vadul csókoltuk egymást. Éreztem, hogy szorítása enyhül. Talán legyengült picit. Ezt kihasználva, kifutottam a szobámból. A célom az erdő volt. Ruhámba beleakadtak az ágak, így már szakadt volt a legtöbb része. Annyira figyelmetlen voltam, hogy megbotlottam egy gyökérben és elestem. Felpillantottam és ott volt Max. 
-Max…én ezt már nem bírom. Kifáradtam –ájultam el.

Utoljára meleget éreztem magam mellett. Max mellém feküdt és melegített, ne hogy megfagyjak az erdő kellős közepén. 

~ 1. rész

A suliban folyosóján csak a szokásos dolog folyik. A suli menői és dísz picsái csoportosodnak össze. Persze, azért megy az információ csere is. Rám nem igazán mernek nézni, mert egy szúrós pillantással el szoktam intézni ezeket. Alex sétált mellettem és mondta fel az órája anyagát, de én ezt idáig észre sem vettem, csak mikor már mérgesen szólt rám.
     -Nagyon egyes lesz? –kérdezte rám nézve.
     -Hát. Szerintem jó lesz –néztem a földet.
     -Lexie. Figyeltél te egyen talán rám? Végig makogtam az egészet.                Mondd mi a baj –rakta vállamra a kezét biztatóan
     -Ne haragudj, csak nagyon élethű rémálmom volt és az óta picit                    paranoiás vagyok. Ne aggódj, jól vagyok –fogtam meg kezét és vettem le      kezét a vállamról.
     -Holt sápadt vagy. Figyelj, menj haza pihenj le. Én meg majd szólok a          tanárnak, hogy nem érezted jól magadat –állított meg.
     -Rendben, de csak, hogy te se aggódj értem –adtam arcára puszit és a            kijárathoz mentem.

Hazaérve lefürödtem és gondoltam utána ledőlök pihenni.
A szobámba nyitva volt az ablak. Ki a csuda nyitotta ki? Én nem hagytam így az ablakot miközben alszok. Elfogott egy rideg érzés. Felkeltem és becsuktam az ablakot. Az üvegen keresztül lehetett látni, hogy korom sötét van kint. Ehhez képest én mégis ki kívánkoztam a friss levegőre. Szerencsére nem lettem volna egyedül. Az erdőben volt egy régi barátom. Úgy hívták Max. Végülis a „kutya” az ember legjobb barátja. Nem mellesleg ő egy farkas volt. A legjobb társ. Általában örülni szokott nekem, de most olyan furcsa volt. Nyugtalan volt.
     -Gyere ide Max –tartottam kezem magam elé.
Odajött hozzám, én pedig megsimogattam. Ide-oda nézelődött a bokrok között. Orrával elkezdett lökdösni, mintha azt akarná jelezni, hogy menjek haza. Hallgatva rá, inkább hazamentem. Szorosan mögöttem jött ő is. A ház közelében megálltam
     -Most már menj –simogattam meg fejét.

Ellöktem magamtól és kifutottam az iskolából. Mi tévő legyek? El fogok így vérezni… A távolban farkas vonyítás hallatszott. Max… A hang irányába elkezdtem sprintelni. A vámpír, épp hozzávágta egy fához a farkasomat. Leguggoltam hozzá, de már nem lélegzett. Elkéstem. Felettem állt ő. A hajamnál fogva felemelt és engem is a fához vágott. A másodperc tört része alatt mellettem teremt és a nyakamra tapadt, mint egy pióca. A testemből az élet lassan kipárolgott. Meghaltam.

Arcomon lassan folytak le könnyeim. Bőrömet csiklandozták, ahogy utat kerestek maguknak, hogy legördüljenek állam vonalán. Egész éjszaka égett a lámpám.

Másnap suliban ugyan úgy Alex-el lógtam. Elmémet az álmom töltötte be teljesen és az energiámat is leszívták.
     -Tudtad, hogy lesz új osztálytársunk? –terelte el a gondolataimat                    kérdésével.
     -Mond, hogy nem fiú lesz! –legbelül könyörögtem, hogy ne fiú legyen.
     -Igazából azt nem tudom. Ne haragudj, de elvileg már a teremben van.          Ha gondolod, megnéz… - fogtam meg csuklóját és iszonyatos tempóban      a terem felé vettem az irányt.
Ott ült leghátul. Érkezésemre felkapta fejét és engem fürkészett. Miért fiú? Tekintetem nem tudtam le venni róla, annyira vonzott a tekintete. Rejtélyes és ez tetszett, de egyben féltem is tőle. Szemét végig jártatta rajtam. A nyakam elkezdett égni, kezemet reflexszerűen a nyakamra tettem. Lábam megremegett és összeestem. Alex elkapott.
     -Mi a fene? Lexie! Leviszlek az iskolaorvoshoz! –tartott karjaiban.
     -Ezt én is kérdezhetném… - súgtam csak magamnak.

Visszanéztem az új fiúra és a szemöldökét felhúzta.

2015. április 19., vasárnap

Prológus



- Ez nem vicces Alex – nyújtózkodtam barátomhoz fel, hogy elvegyem tőle az egyik bugyit.
- De olyan jól néz ki. Ne legyél már ilyen ünneprontó – lóbálta tovább az említett fehérneműt.
Végül kivettem kezéből és odaálltam a kasszához, hogy fizessek. Körülöttünk az emberek szúrós szemmel néztek ránk, hogy ez a két idióta mi a fenét keres, egy fehérnemű butikban. A legtöbben azt hiszik, hogy egy pár vagyunk, pedig csak legjobb barátok vagyunk. Egy suliba és egy tagozatra járunk. Biológia tagozaton vagyunk. Alex a növényismeretet választotta, én pedig az állatismeretet. A legtöbb délutánt együtt töltjük, így volt ez ma is. A bolt előtt elköszöntünk egymástól és hazafelé vettem az irányt. A kapu előtt elővettem a kulcsomat és kinyitottam a zárt. Beléptem és fellélegeztem, hogy végre itthon lehetek. Enyhén antiszociális vagyok. Nem szeretem a nagy tömeget. Undorodom az emberek nagy részétől. A gazdagok azt hiszik, hogy ők felsőbbrendűek, ezért lenézik a kevesebb pénzzel rendelkezőeket. Mindig is gyűlöltem a pénzt. A legtöbben nem értik meg, hogy barátságot, szerelmet, családot nem lehet venni. Lefeküdtem az ágyamra és lehunytam szemeimet. Elaludtam.

Világos barna haj. Izzó piros szem. Vágytól kitágult pupillák. Fekete bandás felső és hozzáillő piros csőnadrág. Csak ennyit láttam a suli folyosóján. Rajtunk kívül senki sem volt a suliban. Közelebb értem hozzá, a kíváncsiság hajtott. Vajon miért vörösek a szemei? Nevetett egyet, ezzel kimutatva hegyes szemfogait. Ő egy vámpír. A rémület, hideg szélként suhant át arcomon. Felcsillant a szeme, mintha észrevette volna, hogy félek tőle. Biztos, így is van. Felkaromat megszorította és neki lökött a falnak, mire én feljajdultam. Kísértetiesen lassan a nyakamhoz hajolt. Hogy ne lökjem el magamtól, lefogta kezeimet. Nyalt egyet nyakamon, majd belemélyesztette fogait. Elhomályosult előttem minden, semmit sem láttam, csak a pirosan izzó szemeit.

Sikítva ébredtem fel és a nyakamhoz kaptam. Hála az égnek, ez csak egy álom volt. A félelemtől még mindig remegtem. Felkapcsoltam a villanyt és így aludtam vissza.